Tag Archives: rendezvény

Tudományos nyár a Vida–laborban

DSC04562

A vakációban sem lepte be a por a kémcsöveket a Vida-laborban, hiszen egymásnak adták a kilincset a természettudományos érdeklődésű gyerekek. A nyári táborok során az életkori sajátosságaiknak megfelelő program várta a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A témák közt szerepelt többek közt a víz fontossága, a mozgási energia hasznosításának lehetőségei, valamint foglalkoztak a konyhában található eszközök, anyagok újrahasznosításával is.

Természet a tudományban – Tudomány a természetben

tudomany_a_termeszetben16_20140709_1825956489

2014 májusában az EKF. Gyakorló 8.-b osztály tanulói közös programot szerveztek recski Jámbor Vilmos Általános Iskolai hasonló korú tanulóival a „Természet a tudományban –Tudomány a természetben” című pályázat keretén belül.

A jó hangulatú Parádi ÖKO tábor, és a gyakorló iskola laboratóriumában közösen végzett mérések, megfigyelések, kísérletek egységes csapattá kovácsolták a részvevő diákokat. A programot színesítette az egri városi séta. Eger nevezetességeink megtekintése, valamint az Eszterházy Károly Főiskola látogatása, a történelmi és kulturális ismeretek gyarapítása mellett érdekes játékos természettudományi bemutatót is tartalmazott.

A program közelebb hozta a tanulóknak természettudományok szépségét és érdekességét. A városi séták, Eger hangulata, megérintette őket, a beszélgetések meghitté és jövőbe mutatóvá váltak.

Természettudományos verseny

_MG_3379

„A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása Eger térségében” (Öveges Program) című pályázatunkhoz kapcsolódóan természetismeret versenyt szerveztünk a partneriskolák 6. évfolyamos tanulói között.

Szakmai műhelykonferencia Öveges szellemiségében

_MG_2190

2014. március 22-én egész napos természettudományi konferenciát tartott az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Iskolája a Bartók téren. Az iskola szeptemberben átadott Dr. Vida József természettudományos laborját előszeretettel és érdeklődve látogatják a gyakorlós diákok és a környékbeli iskolák tanulói is.

Lélegeznek-e a csírázó magvak? – Harmadik Kis kutatók délutánja a Dr. Vida József laborban

_MG_1621

Március 4-én újra érdeklődő és kíváncsi kis kutatókkal telt meg a Dr. Vida Józsefről elnevezett labor a Bartók téren. Ez már a harmadik alkalom volt a tanévben, amikor is élményekkel, és otthon is elvégezhető kísérletek titkaival lettek gazdagabbak a diákok.

Újabb siker a gyakorlósoknak

_MG_0440

Öt iskola diákjai versengtek biológiai tudásukat összemérve február 5-én délután az Öveges Program keretében, a Pedagógiai Intézettel közösen megrendezett versenyen. A nyolcadik osztályos tanulók a Dr. Vida József természettudományos laboratóriumban páros munkával először egy elméleti feladatlapot oldottak meg, majd a gyakorlati feladat során kísérletezniük is kellett. A verpeléti két fiatal biológuslány elmondása szerint az elméleti rész könnyebb falat volt, a gyakorlóiskolás fiúk pedig a kísérletet érezték sikeresebbnek.

Tűz, te gyönyörű – Második kis kutatók délutánja a Vida József laborban

IMG_7230

Második alkalommal ragadtak kémcsövet a kis tudósok a Kis kutatók délutánja elnevezésű program keretében, a Bartók téri Vida József Természettudományos laboratóriumban, november 26-án.

A mostani téma a tűz volt, a kísérletek mindegyike kapcsolódott valamilyen formában ehhez az őselemhez. A hetedik, nyolcadik osztályos tanulók bebizonyították, hogy van olyan szituáció melyben a papírpénz is éghetetlenné válik, kipróbálták, hogy néhány kis lángocska, hogyan hozza mozgásba a papírkígyót, kémcsövekben szikrát izzítottak és megfejtették azt is, hogyan ég a viasz a gyertyában. A jó hangulatú délutánon, mely a játékos tanulást szolgálta 4 iskolából 14 diák, vett részt. Legközelebb március 4-én adnak egymásnak randevút a Kis kutatók laboratóriumunkban.

Kísérletek légnyomással

DSCN3632

Egy emlékezetes, rendhagyó fizika órán vehettek részt november 6-án a mezőkövesdi Bárdos Lajos Tagiskola nyolcadikosai a Varázstoronyban. A diákoknak az Öveges program keretében nyílt lehetőségük, hogy részt vegyenek az interaktív órán. Vida József, a Varázstorony vezetője és a gyakorlóiskolában kialakított természettudományos laboratórium névadója kápráztatta el a gyerekeket, akik szájtátva nézték a vákummal és a folyadékok nyomásával kapcsolatos kísérleteket. A programok sora itt még nem ért véget: a diákok megnézték az interaktív kiállítást, a Camera Obscura segítségével pedig megismerték a város nevezetességeit.

Országos szakmai műhelykonferencia Szegeden – 4 pedagógusunk képviselte a gyakorlót

DSCN3844

Bátori Gabriella, Jakab Ágnes, Sándorné Halász Erzsébet és Sósné Cseplye Magdolna, mint szakmai vezetők vettek részt november 15-16 között, a TÁMOP- 3.1.3-as pályázati konstrukcióban nyertes intézmények “…hogy a tudományt megszerettesd” című szakmai műhelykonferenciáján Szegeden.

Hazai pályán nyertek az Eszterházysok

IMG_7001

Kémiából mérték össze tudásukat november 19-én nyolcadikos diákok a Dr. Vida József természettudományos laboratóriumban. 2 fős csapatok versenyeztek, elméleti és gyakorlati feladatokat oldottak meg. Elsőként egy totó keretében tesztelték tantárgyi tudásukat, aztán pedig egy tanári kísérletet kellett minél részletesebben leírniuk, elemezniük a diákoknak.

Első rendhagyó óra kémiából

2013-11-13 14.57.36

November 13-án volt az első rendhagyó óra kémiából a varázstorony 405-ös termében. A két előadó Dr. Murányi Zoltán és Dr. Oldal Vince főiskolai tanár volt. A hallgatóság a Tarnavölgye Általános Iskola Kápolnai tagintézményének 5. osztályos tanulói. Az óra 14.00-15.30-ig tartott. Témája a Színes kémia.

Fahenger sűrűségmérése szívószállal

IMG_1540_resize

Fizikaversenyt rendeztek nyolcadik osztályosoknak a nemrégiben átadott Dr. Vida József Természettudományos Laboratóriumban.  A megmérettetés 3 részből állt: elsőként egy 10 perces TOTO-ra kellett válaszolniuk, majd a második etapban az elektrosztatikai jelenséget kellett megmagyarázniuk a gyerekeknek. Végül, a gyakorlati feladat keretében egy fahenger sűrűségét határozták meg egy mérőhenger, egy szívószál, egy digitális mérleg, egy főzőpohár és némi víz segítségével. Arra is választ vártak, hogy vajon miért úszik a fa a vízen.

Öveges Program az egységes természettudományos szemléletért

kiemelt

Az egységes természettudományos szemlélet kialakítása az egyik legfontosabb célja intézményünk legújabb projektjének. Az Öveges program az IKT eszközökkel kiegészített tanulói kísérletekre helyezi a hangsúlyt- mondta Bátori Gabriella szakmai vezető a február 14-én, a Bartók téren tartott projekt megbeszélésen, melyen már az együttműködő 12 partner iskola szaktanárai is megjelentek. Sándor József igazgató a pályázatot ismertetve elmondta: a Bartók Béla téri épületben létrejön egy korszerű, kémia, fizika, biológia és természetföldrajz tantárgyakhoz kapcsolódó természettudományos kísérletek és mérések elvégzésére alkalmas laboratórium.