Anja Swennen professzor látogatása

IMG_7333

Kotschy Beáta és Falus Iván professzorok társaságában tett látogatást iskolánkban Anja Swennen professzor az amsterdami egyetem tanára. Anja Swennen a Tanárképzők Európai Szövetségének immár húsz éve egyik meghatározó egyénisége. Korábban a gyakorlati pedagógusképzéssel foglalkozó kutató és fejlesztő központ vezetője volt, jelenleg pedig a tanárképzőkkel foglalkozó kutató és fejlesztő központ vezetője.

Egerbe egy jelenleg folyó konferencia előadójaként érkezett. Ezt a látogatást kapcsolta össze iskolánk megtekintésével. Érdeklődésének az a fő oka, hogy a gyakorlóiskolában működő vezetőtanárokat a tanárképzés fontos, a főiskolai, egyetemi oktatókkal azonos értékű és jelentőségű résztvevőinek tekinti. Látogatása során megtekintette Sándorné Halász Erzsébetnek a természettudományos laborban tartott, a csapadékokról szóló kísérlettel gazdagított óráját. A látottakról, a tanulók figyelméről, aktivitásáról elismerően nyilatkozott, amelynek kiváltó oka, nyilvánvalóan, az óra érdekessége volt.

Ezután meghallgatta Nagyné Fóris Katalinnak iskola tevékenységrendszerét részleteiben bemutató, képekkel illusztrált ismertetőjét. Csodálatot váltott ki belőle az a sokirányú tevékenység, pályázatokban való részvétel, nemzetközi kapcsolatrendszer, amely gazdagítja, színesíti tanulóink tanórán túli, de iskolán belüli tevékenységrendszerét. A látogatás Légrádiné Kőházi Tímea kérdésekre adott válaszaival és Sándor József igazgató úr összefoglalójával zárult. A vendég a nap folyamán többször is említette a számára emlékezetesnek bizonyult korábbi magyarországi látogatásait, mely során kétszer is körbebiciklizte családjával az ország nagy részét.