Monthly Archives: április 2014

Természettudományos verseny

_MG_3379

„A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása Eger térségében” (Öveges Program) című pályázatunkhoz kapcsolódóan természetismeret versenyt szerveztünk a partneriskolák 6. évfolyamos tanulói között.

Szakmai műhelykonferencia Öveges szellemiségében

_MG_2190

2014. március 22-én egész napos természettudományi konferenciát tartott az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Iskolája a Bartók téren. Az iskola szeptemberben átadott Dr. Vida József természettudományos laborját előszeretettel és érdeklődve látogatják a gyakorlós diákok és a környékbeli iskolák tanulói is.

Mi történik ha elolvadnak a jéghegyek?

_MG_2582

Többek között erre a kérdésre is keresték a választ azok a hetedik osztályosok, akik részt vettek a Vida József laboratóriumban megrendezett földrajz versenyen. 11, két fős csapat mérte össze tudását. Elsőként kéregföldrajzi tesztfeladatot kaptak, majd tanulói kísérlet következett. Saját maguk is csodálkozva nézték, hogy a melegítés hatására megolvadt jég nem növelte a vízszintet a pohárban. Végül pedig egy, a talaj vízszennyezettségével kapcsolatos tanári demonstrációs kísérletet kellett megmagyarázniuk a gyerekeknek.